Aranyosi Nyári Esték és Kerékpártúra
Rendhagyó módon, reggel 10 órakor kezdődött az Aranyosi Nyári Esték június 29-én tartott eseménye. A korábban a kedvezőtlen időjárás miatt elhalasztott honismereti kerékpártúrával kezdődő reggelen 40 kerékpáros gyűlt össze a csárda melletti parkolóban. A túrán résztvevők a település egy-egy nevezetes pontján megállva megtekinthették és megismerhették a katolikus és a református templomot, a faragott emlékműveket, rövid előadásokat hallhattak a település történelméről, a megújuló energiaforrások terjedéséről és abban Bükkaranyos szerepéről, majd megismerhették a kemencés sütés praktikáit is.
A délutáni események 16 órakor kezdődtek a szabadidőparkban, ahol a Vagabanda gólyalábasok előadása csalogatta a közönséget, majd a helyi fellépők műsora következett. Az est folyamán a gyermekek „A 3 kismalac és a vicces farkas” c. színpadi előadást a felnőttek pedig a Hollywood titkai című zenés darabot tekinthették meg.